Mindenemmel remegtem. Lábaim odaszögeztek a padlóhoz, mozdulni sem bírtam. Egyetlen egy interakció volt amit így félelemmel teli állapotomban is képes voltam megtenni...pontosabban a testem képes volt megtenni: sírtam.
Kövér könnycseppjeim hol a szőnyegen értek földet, hol pedig felsőmet áztatták át, sötét foltokat hagyva maguk után a szöveten. A gyomrom megremegett, s tartalma kavarogni kezdett. Éreztem, hogy nemsokára nem csak könnyeim fognak a szőnyegen landolni.
Feltevésem hamarosan be is igazolódott, mikor köhögni kezdtem, s köhögésem átment öklendezésbe. Rosszullétem kizökkentett átmeneti "fagyott" állapotomból, s arrébb szaladtam az íróasztalomhoz, kihúztam alóla a kis szemetest. Fölé hajolva hagytam, had távozzon belőlem aminek távoznia kell.
SungJae a másodperc törtrésze alatt mellettem termett, s mielőtt tehettem volna valamit, kezei hajamért nyúltak és hátrafogták. Nem tudtam mire vélni tettét, de egy idő után leesett, hogy azért csinálta, nehogy összepiszkítsam.
Pár perc múlva - miután gyomrom teljesen kiürült. - felegyenesedtem.
-Jobban vagy? - kérdezte aggódva.
Szívesen hozzávágtam volna, hogy "Az előbb hánytam te barom, hogy lennék jól?!" , de nem mertem még megszólalni, hátha újból hányni kezdek, ha kinyitom a szám. Így csak egy óvatos fejrázást ejtettem meg.
-Ne haragudj, azt hiszem miattam vagy rosszul. - hajtotta le bűnbánóan fejét, majd újból rám nézett.
Azt hittem, hogy mondani akar valamit, de ehelyett csak karjába kapott, s mialatt kettőt pislogtam már az ágyamra is fektetett.
-Ezt miért csináltad? - tettem fel hosszú idő után első kérdésem.
-Mert rosszul vagy. - hangzott az egyszerű válasz. - Ilyenkor jobb feküdni, nem? És különben is mondtam már, hogy meg kell védenem téged.
Nagyokat pislogva pillantottam rá, s egyszerűen nem bírtam felfogni szavait.
-Ne nézz így rám, mert komolyan elsírom magam! - húzta félmosolyra száját SungJae, majd kisimította arcomból odakeveredett kusza tincseimet. - Nem foglak bántani, a szavamat adom.
Mély levegőt vettem, majd kifújtam azt, hogy belül kicsit rendeződjek.
-Arra már rájöttem, hogy bántani nem fogsz. De...de miért vagy itt, mitől kell megvédened?
A fiú megvakarta tarkóját, s megcsóválta fejét, mint aki nem tudja hogy is válaszoljon.
-Sajnos én ezt nem mondhatom el neked egyenlőre. - válaszolta halkan. - De ne félj, előbb-utóbb megkapod erre a választ.
Egy pillanatra elméláztam azon amit mondott. Akarom tudni egyáltalán a választ? Az éjszaka során annyi minden történt velem, amire jobb lenne nem is emlékezni. De miért pont én keveredek ilyen helyzetekbe? Ki ez a fiú? Miért kell vigyáznia rám? Mi volt az amit éreztem, mikor a szemébe néztem? És a rejtélyes hangok a fejemben? Mégiscsak akartam a válaszokat.
-Mit kell tennem ahhoz, hogy megtudjam mi történik velem? - néztem a fiúra komoly arckifejezéssel, amit nagyon nehéz volt magamra erőltetnem, mert legszívesebben újra elsírtam volna magam.
SungJae lehajtotta a fejét és mélyet sóhajtott.
-Ezért meg fog ölni, de mást nem tehetek... - motyogta maga elé, majd hirtelen újból rám kapta tekintetét. - Velem kell jönnöd.
-Hogy mi?! - kerekedtek el a szemeim. - Nem is ismerlek, nem várhatod el hogy veled menjek. Ki tudja, lehet hogy nem is SungJae vagy...talán csak hasonlítasz rá.
Erre csak hangosan felkacagott.
-Akihez viszlek, őt nagyon is jól ismered...illetve ismerted, valamikor régen.
Megborzongtam ahogy kijelentő módba tette első mondatát. Miért van egyszerre rossz és jó érzésem a közelében?
-És ki az az illető? - kérdeztem, bár volt egy olyan érzésem, hogy nem fogja elárulni.
-Majd meglátod ha odaérünk! - vigyorodott el.
-Na az kizárt, hogy veled menjek! - fontam össze tiltakozóan mellkasom előtt a karjaimat. - Nem is ismerlek, ráadásul csak úgy bemásztál az ablakomon, megijesztettél és fura dolgokat is mondtál. Így kéne megbíznom benned? Még az is előfordulhat, hogy elrabolsz.
Az egész helyzet egy szürreális katyvasz volt. És egy ilyen helyzetben ilyen könnyedén tudok beszélgetni egy olyan emberrel akit nem is ismerek?
-Nos, muszáj lesz velem jönnöd. De ha nem jössz úgyis jó, akkor majd viszlek. - mosolygott rám, majd egyik karjával átkarolta felsőtestem, másik kezével átnyúlt lábaim alatt, s újból a karjába kapott, oly könnyedén, mintha csak egy kis tollpihe lennék.
-Hé, eressz el! - kezdtem el azonnal rúg-kapálódzva jelt adni tiltakozásomnak. - Mégis mit képzelsz? Tegyél le!
-Ne mocorogj mert a végén elejtelek! - figyelmeztetett, majd éreztem ahogy karjai magához szorítanak.
-Engedj el! - sikítottam, mire a reakciója az volt, hogy finoman arcom felé hajolt és kitátotta száját. Nem igazán értettem, hogy mire készül, de úgy éreztem semmi jóra ezért még jobban vergődni kezdtem, de hamarosan végtagjaimból kiszállt minden erő, s testem valamiféle nyugodt és zsibbadt állapotba került. Sikításra nyitott ajkaim becsukódtak és az álmosság késztetésre, ami egy pillanat alatt átvette felettem az uralmat, lezárultak szemhéjaim.
***
Hangokat hallottam. Kissé tompán, de azért jól kivehetően férfi hangokat. De nem egyszerűen beszélgettek, hanem kiabáltak.
Veszekedés - jött elmém mélyéről az információ. Vajon kik veszekedhetnek? És hol lehetek?
Eltelt pár perc mire sikerült egybefüggő gondolatmenetté összefogni zavaros agyhullámaim között kószáló zagyva kérdéseimet. Végiggondoltam, hogy pontosan mi is történhetett velem, aztán eszembe jutott SungJae és azok a félelmetes történések. Valószínűleg elájulhattam, s azért vagyok ilyen ernyed, s ezért is vannak szemeim lecsukva.
Nem is mertem kinyitni őket, inkább csendben úgy téve, mintha még mindig nem lennék eszméletemnél, próbáltam a hangokból felderíteni a helyzetemet.
Mivel a veszekedés hangjait jól kivehetően hallottam, arra következtettem, hogy nem lehetnek tőlem messze az illetők. Feküdtem, így kissé nehezebb volt megmondani a helyzetüket, de talán bal felemen állhattak vagy ülhettek.
Kellemes meleg levegő volt, kocsizajt alig hallottam, kipufogógáz szagát nem éreztem, tehát jól szigetelt helyiségről volt szó. Talán egy kisebb lakás.
-El sem tudod képzelni, hogy ezzel mekkora veszélybe sodortad őt te idióta! - ordított fel az egyik veszekedő.
Hanghordozásától borsódzni kezdett a hátam. Vajon min dühödhetett fel ennyire? Jobb lesz ha még egy kicsit lehunyva tartom a szemem és hallgatózom.
-Nyugodj le kérlek! A lány rákérdezett, ezért hoztam ide.. - válaszolt egy nyugodt hang, amihez már tudtam arcot társítani: SungJae.
-Rákérdezett? - hallottam újra az előzőt. - És ő kért meg hogy hozd ide?
-Nem. De...
-Semmi de SungJae! Legközelebb csak bújj el szépen a sötétben és tedd a dolgodat amire utasítottalak!
Pár másodpercre csend állt be, majd valaki megköszörülte a torkát, amitől a pulzusom megemelkedett hisz a közvetlen közelemből hallottam.
-Közbeszólhatnék? - jött egy kérdés.
A pulzusom egy pillanat alatt visszaugrott a normál értékére, sőt még jobban csökkenni kezdett, s lassan úgy tűnt mintha kezdene leállni a szívverésem. Bár nem tudtam kihez tartozhatott a hang, mégis nagyon jól ismertem. Ez a hang...már többször is megszólalt a fejemben.
Kíváncsiságom olyannyira eluralkodott rajtam, hogy már nem bírtam tovább lehunyt szemekkel hallgatózni, már látni akartam, hogy mi történik körülöttem.
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése