Azóta a nap óta sok álmatlan éjszakám volt. Nem is tudom, hogy miért, hisz már több mint két hete történt ez velem. De még mindig felkavaró volt ezt az újságcikket olvasni. De miért is tettem el ezt az újságot? A választ magam sem tudtam. Talán vissza akartam emlékezni a támadás pillanatára, hogy kiderítsem ki volt a támadóm. Láttam az arcát, de nem tudtam felidézni valami oknál fogva.
Sóhajtva tettem vissza a polcomra az újságot, majd a tankönyveimért nyúltam. Már megint elterelődött a tanulásról a figyelmem, ami már hetek óta így ment. Nem hiába, hisz ha az ember szerelmes, akkor másfelé járnak a gondolatai. Ezzel én sem voltam másképp.
Anyám nem igazán örült a hírnek, mikor két hónapja tudattam vele, hogy barátom van. Ő előre megjósolta, hogy majd nem fogok tudni a tanulásra koncentrálni és romlani fognak a jegyeim. Be kell vallanom, ez így is lett. Soha nem álltam még bukásra semmiből sem, mindig jeles tanuló voltam, most pedig hat tantárgyból fogok bukni. De egyszerűen képtelen voltam tanulni. Ráadásul ez a támadásos dolog is...
Kinyitottam a polcról levett történelemkönyvet, az asztalra helyeztem és elé ültem, hogy belevethessem magam a második világháború utáni gazdasági viszonyok rejtelmeibe. Mindig is ez volt a kedvenc tantárgyam, de most ebből is bukásra álltam.
Csak pár mondatot olvastam belőle, mikor valaki kopogtatott az ajtómon.
-Nyitva van! - kiáltottam fel sem nézve a könyvből.
-Látogatód jött. - hallottam anya hangját, ahogy benyitott. Azonnal odakaptam a tekintetem. Az ajtóból az én szépséges lovagom mosolygott vissza rám.
-JaeMin! - ugrottam fel íróasztalomtól és egyenesen a fiú karjába ugrottam. Jól esett ahogy erős karjait körém fonja és szorosan magához húz.
-Ennyire hiányoztam? - tartott el kissé magától, hogy szemembe nézhessen.
-Hogy tehetsz fel ilyen kérdést? - nevettem fel. - Hát persze, hogy hiányoztál!
-Pedig csak két napig nem láttál. - mosolyodott el, majd állam hoz nyúlt, s közelebb húzva finom csókot nyomott ajkaimra. Már emeltem is a karjaimat, hogy vállára tehessem és még közelebb húzhassam magamhoz, de megszakította a csókot. Nem értettem miért csinálta.
-Hogy beindult itt valaki! - nevetett fel.
-Miért, nem szabad? - vigyorodtam el pimaszul. - Mondtam hogy hiányoztál...
-De ne most. Nem vagyunk épp egyedül... És ne húzd el így a szád! - csippentett bele játékosan a vállamba. - Lesz még bőven alkalmunk!
-Rendben... - sóhajtottam nagyot. - De szavad ne feledd!
Odahúztam még egy széket az íróasztalom elé, s mindketten leültünk.
-Ó, szóval tanultál...-mutatott JaeMin a nyitott törikönyvre.
-És még tanulok is. - javítottam ki. - Muszáj, mert bukásra állok belőle.
-Bukásra? - kérdezte meglepődve. - Nem úgy ismertelek, mint rossz tanulót. Hogy sikerült így lerontani a történelem jegyed?
-Hát...Igazából nem csak a történelmet. Ezenkívül még öt tárgyból állok bukásra. - vallottam be, mire JaeMin szemei elkerekedtek.
-És ezt hogy csináltad?
Na erre mit kellett volna felelnem? Nem mondhattam el neki, hogy miatta nem foglalkoztam a tanulással. Végül is az én hibám volt, hogy rá sem néztem a tankönyvekre, hanem róla álmodoztam. De részben miatta volt ugyanis, ő hurcolt randevúról randevúra. Ő akarta állandóan, hogy kettesben legyünk, így nem sok időm maradt másra.
-Tudod, eléggé lusta vagyok a tanuláshoz mostanában. - feleltem, bár ez csak féligazság volt.
-Hát tessék feltúrbózni magad! Nem szeretném, ha osztályt kellene ismételned!
-Értettem főnök! - vigyorodtam el.
-Helyes! Szeretem, ha azt teszed amit mondok. - mosolyodott el ő is, majd egy hirtelen mozdulattal megragadta a karom és ölébe húzott. Egyik kezét a derekamra helyezte, másikat pedig a combomra csúsztatta. Lassan közeledett arcom felé, hogy megcsókoljon, de elrántottam a fejem.
-Hú, de be van it valaki indulva! - nevettem rá, s visszahajoltam, hogy én csókolhassam meg. Eddig nem vettem észre, de alkohol íze volt a szájának. Csodálkoztam ezen, hisz még sosem láttam őt inni. De határozottan éreztem a csók után a whisky ízét a számban.
-Te ittál? - kérdeztem tőle elkomolyodva.
-Csak egy kicsit. Néhány haverommal a parkban lógtunk és hoztak pár üveg piát. Iszogattunk és beszélgettünk, ennyi az egész. Ja és hoztak még valamit, amiből neked is hagytam. - mondtam, majd farmerja zsebébe nyúlt és kutatni kedett valami után. Néhány másodperc múlva kihúzta zsebéből a kezét, és nyitott tenyerén egy kis fehér tablettát nyújtott felém. Elképedve néztem rá.
-Ez ugye nem az, amire gondolok? - néztem szemébe, majd vissza a kis tablettára.
-Nyugi, ez még csak egy kis semmiség. Ha beveszed felpörget pár órára, ennyi az egész. - tolta közelebb a tenyerét.
-Vidd azt innen, látni sem akarom! - ugrottam fel az öléből.
-Hé, ettől nem lesz semmi bajod! Nyugodtan beveheted! Én már kipróbáltam, ráadásul nem is egyet vettem be. Garantálom, hogy nem lesz bajod!
-Nem is egyet? - fordultam meg dühösen. - Függő akarsz lenni? Mégis hányat vettél be ma?
-Csak négyet.
-Négyet?! Te jó ég...hogy tehetted ezt? Többet hallani sem akarok arról, hogy ilyet csinálsz!
-Ne már SunHee! Mindenki ezt csinálja, neked is kéne próbálnod!
-Nem, nem fogom! És neked sem kéne ilyeneket szedned! - mondtam már majdhogynem kiabálva. - És jobban teszed, ha ide addig nem jössz, amíg le nem mondasz ezekről.
Pár másodperces csend telepedett ránk.
-Hát jó. - pattant fel JaeMin, és az ajtómhoz lépett. - Nekem nem kellenek ilyen rinyálós kurvák. - mondta rám nézve, majd kiment és becsapta maga mögött az ajtót.
Megdermedtem, mozdulni sem bírtam. Jól hallottam, hogy mit mondott? Szóhoz sem jutottam. Ott álltam a szobám mint egy idióta.
A csalódás viszont csak pár óráig tartott. Azt hittem össze fogok törni, hogy órákig zokogni fogok az ágyamra borulva, de semmi ilyen nem történt. Csak ültem az íróasztalom előtt és az egyik falat bámultam azon gondolkodva, hogy vajon helyesen cselekedtem-e. Rá kellett jönnöm, hogy igen, nagyon is. Ha egyetlen könnycseppet sem hullattam utána, akkor nem is szerettem igazán. De akkor mit éreztem iránta? Mert, hogy ez nem volt igaz szerelem az biztos...Talán csak csodálat? Rajongás? Végül mindegy. A lényeg, hogy már nincs, eltűnt, elszivárgott, elrepült. Csak én voltam magamban, egyedül ülve a szobámban, előttem a még mindig nyitott történelem könyvem, s a fejemben a gondolataim.
"Helyesen cselekedtél. Ő nem érdemelt meg téged!"
Testem minden egyes porcikája összerándult, mikor meghallottam a hangot. Automatikusan körbenéztem a szobámban a hang forrását keresve, de rajtam kívül senki nem volt bent. Az ablakomhoz szaladtam, hátha kintről szóltak, bár lehetetlen volt, hogy bármit is meghalljak csukott ablakon keresztül. Végül is kinéztem, de azt utcán csak az az idős hölgy sétáltatta a kutyáját, aki a szomszédunk volt. Egyáltalán nem értettem a dolgot.
Hangokat hallanék a fejemben? Lehet hogy megőrültem. De akárhogy is koncentráltam nem hallottam újból a hangot. Ráadásul vissza se tudtam rá emlékezni, pedig csak pár másodperce hallottam. Vagyis csak véltem hallani.
Lassan visszaültem a székemre és megpróbáltam lenyugodni és kizárni a zavaró tényezőket. De gondolatmenetem ugyanúgy pörgött tovább. Vajon kinek a hangját hallottam? Csak annyiban voltam biztos, hogy férfi hang volt. A tónusára egyáltalán nem emlékeztem, de arra igen, hogy mit mondott. Határozottan azt monda: "Helyesen cselekedtél. Ő nem érdemelt meg téged!" Talán JaeMin-re gondolhatott? Valószínűleg igen. De hogyan hallhatok egy idegen férfihangot a fejemben?
Az is lehet, hogy a saját gondolatom volt csak a fejemben feltett kérdéseimre. De még mindig nem értettem, hogy miért pont férfi hang.
Mély gondolkodásomból anya hangja ébresztett fel.
-Kész a vacsora SunHee! - kiabálta lentről.
A gyomrom azonnal reagált a hívásra; hangosan megkordult, mintha csak arra ösztönözne, hogy menjünk már.
Feltápászkodtam a székemről és elindultam ki a szobámból, hogy lemenjek a konyhába. Már a lépcsőn lefelé menet éreztem a friss kimchi illatát. Kettesével véve a lépcsőfokokat, futottam le, s már ott is toporogtam az ebédlőnél.
-Segíts megteríteni kérlek! - mondta anya, miközben lehajolt a sütőhöz, hogy kivegyen valamit.
Már nyitottam is ki a szekrényt, hogy kivegyem a tányérokat és a poharakat, valamint evőeszközöket vettem elő az egyik fiókból. Hamar elrendezgettem őket az asztalon, s mint aki jól végezte dolgát leültem a szokásos helyemre.
-Nagyapa is velünk eszik? - kérdeztem pár másodpercnyi csend után.
-Szerintem nem fog lejönni ma sem. - válaszolta, miközben letett egy óriási tál főtt tésztát az asztal közepére. - Tényleg, hol van JaeMin?
Kérdésére hirtelen nem tudtam mit válaszolni. Nincs értelme, hogy hazudjak, anyám úgyis észreveszi, ha füllentek.
-Hazament. - adtam a rövid választ. Végül is lényegében igazat mondtam.
-Ilyen hamar? Máskor mindig tovább szokott itt lenni. Csak nem összevesztetek? - villantotta rám vesémig hatoló tekintetét. Néha komolyan megijedtem tőle, hogy a fejembe lát. Persze ez nem lehetséges.
-Te mindent kitalálsz.
-Ezért vagyok az anyád, nem? - mosolyodott el. - Na, és mi volt az oka?
-Erről inkább nem beszélnék. - hajtottam le a fejem, nehogy újra a szemembe nézzen és onnan olvassa ki a választ. - De abban száz százalékig biztos vagyok, hogy ide többet nem teszi be a lábát. Sőt a jövőben tíz méternél közelebb sem fog jönni hozzám.
-Hű, akkor ez elég komoly. Szóval szakítottatok. - jelentette ki. Sejtettem, hogy örülni fog neki, de ennél nagyobb örömre számítottam.
-Hát, nem éppen...Ezt így pontosan nem mondtuk ki egymásnak. De gondolatban megvolt, az elég ugye?
-Hmm...
Ennyi volt a válasza. Ezután mindketten csendben maradtunk, egészen addig míg apa haza nem ért a munkából és leültünk vacsorázni. Az öcsém kivételesen nem volt itt, amit nem is sajnáltam. Legalább nem idegesít fel az állandó hiperaktivitásával.
Apa ma nagyon fáradt volt, ezért csendben fogyasztottuk el a vacsoránkat. Ezért is hálát adtam; nem igazán volt kedvem a beszélgetéshez. Evés után még segítettem anyának elmosogatni és elpakolni, majd felmentem a szobámba és összeszedtem a cuccaimat, hogy gyorsan lezuhanyozhassak.
Hosszúnak tűnt ez a nap, túlságosan hosszúnak. Bár alig csináltam ma valamit, mégis hulla fáradtnak éreztem magam. Tanuláshoz már egyáltalán nem volt energiám, de nem is számított, hisz holnap hétvége van.
A történelem könyvemet összecsaptam és feldobtam a polcomra, majd bemásztam az ágyamba. Úgy éreztem majd leragad a szemem.
"Jó éjszakát!" - hallottam újra a hangot, ugyanazt, ami úgy két órája szólt hozzám. De most nem borzongtam meg. Mondhatni kellemes, meleg érzés ömlött végig a testemben, szétáramlott az ereimben, s lassan álomba ringatott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése