Ülő helyzetbe tornáztam magam, majd ledobtam magamról a takarót és felkeltem az ágyból. Sosem szoktam rögtön ébredés után felkelni, de ez a reggel valahogy más volt. Végül is szombat van, és a szombatot mindenki szereti. Talán én is a hétvége miatt éreztem ilyen jól magam.
Az ablakomhoz sétáltam, hogy kinyissam. Mélyen szívtam magamba a friss nyári levegőt, s a tiszta oxigén felpezsdítette a véremet. Mindig is szerettem a nyarat, hisz ez az időszak az iskola végét jelentette. No meg a jó időt, a barátokat és szabadságot.
Miután kellőképpen kilevegőztem magam az íróasztalomhoz léptem és felemeltem róla a fésűm. Ekkor érdekes dolgot fedeztem fel. A történelemkönyvem - pontosan ugyanaz, amiből tegnap tanultam - ott hevert az asztalom tárva nyitva. Nem értettem, hogy mit keresett ott, hisz tisztán emlékeztem, hogy este a helyére tettem. De akkor hogy került ide?
Megvontam a vállam, lévén biztos csak akartam a helyére tenni, de ott maradt. Már nyúltam érte, hogy most tényleg a polcra helyezzem, de amint hozzáértem a lapjaihoz, beugrott valami. Olyan volt, mint az áramütés, vagy mint amikor csatornát vált az ember a tévén és más képet lát. Én most az álmomat láttam gondolatban, akár egy filmet, de olyan tisztán és élesen, mintha most ebben a pillanatban történne meg.
Egy középmagas férfi ült az ágyam végében és engem bámult, miközben én aludtam. Csak csendesen nézett engem, s úgy vettem észre, hogy ajkai mosolyra húzódnak. Arcából nem sokat láttam, épp csak annyit, ami a háta mögött lévő ablakból beszűrődő fény megvilágított. Ez csak egy sziluett volt, de így is meg lehetett állapítani, hogy nem lehet túl idős. És határozottan mosolygott.
Aztán egyszer csak gondolt egyet, és óvatosan felállt az ágyamról, vigyázva nehogy felébredjek. Az íróasztalomhoz sétált, s közben körbenézett a szobámban. Tekintete végül az asztal fölötti polcon állt meg. Ujjait sorban végighúzta a katonás sorban lévő könyvek gerincén, de a végén megállt, s az egyetlen egy rendetlenül ott heverő vaskos könyv,et emelte le onnan. Végigsimított rajta, majd kinyitotta és lapozgatni kezdett. Ekkor mocorogni kezdtem, mire a férfi ijedten letette az asztalra a könyvet és pár lépést hátrált a nyitott ablak felé, végül úgy ahogy volt háttal kivetette rajta magát.
Különös egy álom...Sőt, már-már ijesztő. És az a legrosszabb, hogy annyira valóságosnak tűnt az egész. Bár az ablak csukva volt, mikor reggel felkeltem, nem úgy mint álmomban, de az a bizonyos nyitott könyv az asztalon azt sugallta, hogy ezt nem csak álmodtam.
Nem ez butaság - ráztam meg a fejem, majd becsuktam a könyvet és a polcra tettem. Újra a kezembe vettem a fésűm, s nekiláttam gubancos hajam kifésülésének. Szerettem, hogy ilyen hosszú, fekete hajam van, de gyűlöltem fésülködni. Ráadásul magamnak sosem tudtam rendesen megcsinálni a frizurám és rengeteg hajat téptem ki egyetlen fésülködésnél. Ezt mindig anyára bíztam, de tudtam, hogy ma nem lesz itthon, mert az öcsémmel korán reggel elindultak vásárolgatni.
Miután kész lettem a hajammal - amit épp csak kifésültem és kiengedve hagytam - , nekiláttam a ruhaválasztásnak. Ez rendkívül gyorsan ment; egy sötétkék csőfarmer, egy citromsárga ujjatlan pólóval. Hétvégén sosem szerettem flancosan öltözni, inkább kényelmes holmikat választottam. Hamar magamra kaptam őket, majd következő lépésként az ágyamat tettem rendbe. Végignéztem a szobámon; tökéletes rend honolt az összes szegletében. Így szerettem, a kupit pedig egyenesen ki nem állhattam.
Pár perc múlva már a konyhában kutattam valami reggeli után. Nem sok mindent találtam a hűtőben, így a konyhaszekrényekhez fordultam. Csokis keksz, méz, néhány zsemle, egy müzliszelet. Bár nem szerettem édeset enni reggelire, most mégis a müzliszeletért nyúltam.
Leültem a konyhapulthoz, kihúztam zsebemből a telefonom és bejelentkeztem Twitter-re, hátha akad valami újdonság, s közben majszolgattam a müzliszeletemet.
Csaknem elestem a székkel együtt, akkorát ugrottam ijedtemben, mikor megcsörrent a kezemben lévő telefon, amit el is dobtam kezemből. Hála istennek a kis ketyere csak a konyhapulton landolt és nem lett semmi baja, s ugyanúgy csörgött tovább. Kezembe vettem, s a kijelzőjére pillantottam. A barátnőm hívott. Ezt furcsának találtam, hisz még csak kilenc óra múlt, de ő már telefonál nekem, amikor köztudott, hogy ő minimum délig alszik hétvégén.
Megnyomtam a 'Hívás fogadása' gombot és a fülemhez emeltem a telefont.
-Szép jó reggelt! Hogyhogy nem alszol? - köszöntöttem magamban mosolyogva.
-Én aludni? Hogy is tudnék ilyen helyzetben aludni? - kérdezett vissza feldúlt hangon.
-Miért, mi történt? - kérdeztem megrémülve. A hanghordozása egyenesen rám hozta a frászt.
-Hát...hát te még nem hallottál róla? Ezzel van tele a tévé, a rádió még az újságok is...
-De mivel?
Tisztán hallottam a telefonban, ahogy HeeJo mély levegőt vesz.
-Tegnap éjjel összeverték a testvérem... - mondta nagyot nyelve.
Ahogy ezt elmondta, még a vér is megfagyott az ereimben. Tegnap este tőlem indult haza JaeMin.
-És...hogy van? Nagyon megsérült?
Hiába úgy váltunk el ahogy, mégis most előtört belőlem az aggódás.
-Két bordája megrepedt és eltört az orra...és teli van horzsolásokkal meg kék-zöld foltokkal. - felelte remegő hangon HeeJo. - Alig élt, mikor megtalálták.
Ó Istenem! Hogy engedhettem el csak úgy olyan állapotban? Hisz teljesen be volt állva, tudnom kellet volna, hogy nem szabad hagynom elmenni!
-És most kórházban van? - nyögtem ki pár másodperc után az egyetlen kérdést ami eszembe jutott.
-Igen, de nincs látogatható állapotban.
-Ennyire rossz a helyzet? - sápadtam el.
-Nem a sérülésekkel van a baj, azokat már ellátták. Csak...ha meg akarod látogatni, akkor a pszichiátrián keresd. De én azt hittem, hogy te már tudsz erről az esetről...
Nem bírtam megszólalni, egyszerűen egy hang nem jött ki a torkomon. Mit keres JaeMin a pszichiátrián? Ennyire megviselte volna a verekedés? Vagy megzavarodott az italtól és a drogtól? Te jó ég, hogy lehettem ilyen felelőtlen...
-Itt vagy még SunHee? - kérdezte HeeJo kissé aggódva. - Hahó!
-Igen csak...annyira... - makogtam, de nem tudtam értelmes mondatot összerakni szavaimból.
-Figyelj! Emiatt ne érezd rosszul magad! JaeMin egy barom, nagyon is jól tudta, hogy mit csinál, ezért te ne hibáztasd magad. Neked semmi közöd a történtekhez, rendben?
Ezt szerettem HeeJo-ban, hogy mindig olyan őszinte és egyenes. Sosem beszélne ki senkit a háta mögött, ha valami szúrja a szemét, azt inkább az illető szemébe mondja. És nagyon hamar át tud látni bármilyen helyzetet, ez az egyik legjobb tulajdonsága.
-Rendben... - válaszoltam pár másodperc csend után.
-Ez nem volt igazán meggyőző válasz... Tényleg ne bánkódj! Én a testvére vagyok, nekem lenne a dolgom aggódnom érte, de szerintem meg is érdemelte amilyen hülye.
Ezen felkuncogtam, de a bűntudatom nem múlt el.
-Azért mégiscsak sajnálom. Elég csúnyán váltunk el egymástól, ráadásul nem volt olyan állapotban, hogy hazaengedhessem egyedül...
-Ezt majd megbeszéljük, ha odaértem, oké? Tíz perc és ott vagyok.
Időm se volt ellenkezni, HeeJo elköszönt és letette a telefont. Egy darabig nem tudtam mire gondolni, nem tudtam, hogy egyáltalán mit is kéne most csinálnom. Aztán lassan belegondoltam ebbe az ügybe.
Számtalan kérdés tódult az agyamba, de csak néhányra tudtam választ adni, a legtöbbjük megválaszolatlan maradt. És zavartak ezek a kérdések, nagyon is. Túlcsordultak tőle a gondolataim, még a fejem is megfájdult. Mintha csak figyelmeztetni akarna a testem, hogy ne foglalkozzak velük, hogy ne keressek rájuk válaszokat. Mélyen beszívtam a levegőt, majd kifújtam, de a fejfájás csak nem csillapodott. Ráadásként keveredett szédüléssel és valami megmagyarázhatatlan érzéssel. Kirázott a hideg, libabőrös lett a karom.
Homlokomat a hűvös konyhapultnak nyomtam és vártam, hogy elmúljon a lüktető fájdalom. Kizártam az égető kérdéseket és másra összpontosítottam. Lehunytam a szemem, s ekkor felvillant egy kép. Igaz csak egy fél másodpercre, de ennyi bőven elég volt, hogy megjegyezzem. Mondhatni beleégett a memóriámba. Egy fiú volt az, sötét hajú, de az arcát nem láttam, mert azt tenyereibe temette. Olyan volt, mintha sírna.
Felemeltem a fejem és megráztam. Furcsa álmaim vannak, hangokat hallok a fejemben aztán meg látomásom van... Kezdek tényleg becsavarodni.
A rosszullét végül elmúlt pont olyan hamar, mint ahogy jött. Legalább ennyi örömöm volt a mai reggelen. Lassan feltápászkodtam és kidobtam a müzliszelet csomagolását. Ekkor kopogtattak az ajtón. Elképesztő, hogy HeeJo ilyen hamar ideért.
Kimentem ez előszobába és ajtót nyitottam neki. Szokásosan óriási mosoly terült el az arcán és a nyakamba ugrott. Ez elég bizarrnak tűnt azok után, hogy mi történt a testvérével. De tőle elfogadtam, mert mindig is furcsa lány volt.
-Már a telefonon keresztül is meg tudtam volna mondani, hogy milyen nyúzott vagy. Nem tévedtem sokat, maximum annyit hogy a szemed nem karikás. - mondta vigyorogva, miután elengedett.
-Gyere csak be! - invitáltam de tiltakozóan megrázta a fejét és megfogta a kezemet.
-Inkább sétáljunk egyet! - húzott ki az ajtón.
Nagyjából tíz perc múlva már a belváros utcáit róttuk. Töviről hegyire elmondta, hogy pontosan mi történt Jaemin-nel, s hogy mennyire meg volt rémülve a fiú, mikor rátaláltak az utcán.
-Azt mondogatta, hogy "Ne jöjjön a közelembe...tartsátok tőlem távol a lányt!". Hátborzongató volt. - mesélte HeeJo.
-Milyen lányról beszélhetett?
-Lövésem sincs. De azért remélem, hogy nem kattant be teljesen. Megérdemelte a verést amilyen nagy bunkó, de azért azt nem kívánom neki, hogy megőrüljön. Az a félelem, amit a szemében lehetett látni, mikor behozták a kórházba, kicsit sem volt tréfa. De váltsunk témát inkább! - mosolyodott el. - Jössz este bulizni RooMi-ékhoz?
-Hát nem is tudom... - feleltem pár másodpercnyi csend után. - Nem hiszem, hogy ezek után jól tudnám érezni magam egy jó ideig.
-Ne butáskodj már SunHee! Szerintem jót tenne neked is, ha egy kicsit kikapcsolódnál. Gyere el! Legalább az én kedvemért... - nézett rám kérlelő pillantással. - Jön egy két új arc is, muszáj lesz megismerkednünk velük!
-Talán...
-Akkor ezt megbeszéltük! - vigyorodott el elégedetten.
Két óra sétálgatás után hazafelé vettük az irányt. HeeJo házánál külön váltunk, miután barátnőm megígértette velem, hogy eljövök este az osztálytársam születésnapi bulijára. Azután én is hazasétáltam.
Útközben kétszer is rám tört a rosszullét, ami pontosan olyan volt, mint reggel, amikor a konyhában ültem. Nem értettem, hogy miért van ez, hisz nem ettem semmi romlottat, nem is ettem túl magamat és ebben az évben még egyszer sem voltam beteg. Pont a nyár közepén lenne vírusfertőzésem? Reméltem, hogy csak erről van szó. De az érzés, hogy ez valaminek az előjele, hogy ez egy figyelmeztetés, nem hagyott nyugodni.
.png)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése